A Netamin GlükoVitál kapszula egy inulint, fahéj-és egyéb gyógynövény kivonatokat, vitaminokat, magnéziumot és krómot tartalmazó étrend-kiegészítő. Összetevői hasznos segítséget nyújthatnak az egészséges vércukor- és inzulinszint fenntartásában.
A hormonrendszer igen bonyolult szerkezet, mely hatással van az egész női szervezet működésére. Olyan, mint egy zenekar: ha az egyik hangszer (azaz hormon) hamisan kezd játszani, akkor ez a többi zenészre is hatással van, az összehangoltság felborul, és jönnek a bajok. Hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy bizony a vércukor-szabályozó inzulin is egy hormon, ezért ha termelődésébe hiba csúszik, az dominószerűen az egész hormonrendszer működését döntheti. Ilyen hiba a nyugati típusú társadalmakban ma már népbetegségnek számító inzulinrezisztencia is, mely elsősorban a nőket érintő állapot. Az inzulinrezisztencia a cukorbetegség előszobája, majdnem minden esetben megelőzi a 2-es típusú cukorbetegség kialakulását. A cukorbetegség bizonyítottan megnehezítheti a teherbeesést és csökkentheti a nők termékeny időszakát.1 Emellett az utóbbi évek tudományos vizsgálatai alapján világossá vált, hogy az inzulinrezisztencia – okként vagy okozatként – jelentős szerepet játszik az ún. hiperandrogén folyamatok, különösképpen a PCOS (policisztás ovárium szindróma) kialakulásában.2-3
A policisztás ovárium szindróma egyes becslések szerint akár a reproduktív korú nők 20 százalékát érintheti, és nagyjából a háromnegyedüknél okoz meddőséget is. Felmérések szerint a PCOS-ben szenvedő nők akár 70 százaléka inzulinrezisztenciás, vagyis sejtjeik nem tudják az inzulint megfelelően hasznosítani.4 Az inzulinrezisztencia előfordulása az elhízott PCOS-betegek körében a 95%-ot is elérheti.5 Az inzulinrezisztencia azonban a PCOS jelenlététől függetlenül is igen káros állapot, ami a nők termékenységét negatívan befolyásolhatja. A sejtek rossz inzulinérzékenységére a szervezet még több inzulin termelésével válaszol: az inzulintöbblet a hormonegyensúlyt felborítja a magasabb tesztoszteron- és alacsonyabb ösztrogénszint irányába. Ez anovuláció, vagyis az ovuláció elmaradását okozhatja, illetve a petesejt minőségére is hatással lehet.6 Arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy a vércukorszint felborulása (inzulinrezisztencia, cukorbetegség) gyakori tünete az ösztrogén dominanciának, tehát a vércukorszint helyreállítása fontos része az ösztrogén domináns állapot kezelésének is. Az inzulinrezisztencia és a cukorbetegség, a férfiak megtermékenyítő képességét is negatívan befolyásolhatja!7-8
Szerencsére az inzulinrezisztencia és a PCOS napjainkban már hatékonyan kezelhető, sőt visszafordítható állapotok – akár természetes úton! Helyes életmóddal, természetes tápanyagokkal a vércukor- és inzulinszint visszaállhat a normális értékre, ami segít a női hormon egyensúlyt, valamint az egészséges női és férfi termékenységet fenntartani. Kutatások igazolták, hogy az életmódbeli változtatások kiemelt szerepet játszanak az inzulinrezisztencia megelőzésében és kontrolljában, akár 58%-kal csökkentve a 2-es típusú cukorbetegség kialakulását 9:
A GlükoVitál kapszula olyan készítmény, melyet speciálisan az egészséges vércukorszint fenntartásáért fejlesztettünk ki. Tudományosan igazolt hatású összetevők sorát tartalmazza, melyek sokoldalúan segítik azt, hogy az étrend- és életmódbeli változtatások célt érjenek, vércukorszinted kiegyensúlyozott legyen – Te pedig egészséges és boldog életet élhess!
OGYÉI szám: 20876/2018. Ez mit jelent? Azt, hogy a termék a jogszabályi előírásoknak megfelelve be lett jelentve az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézetnél, mint étrend-kiegészítő készítmény. A nálunk vásárolható termékek mindegyike minden esetben magas minőség-biztosítási követelmények mellett, kiváló alapanyagokból készül a Te egészségedért.
1 LivshitsA, Seidman DS. Fertilityissues in womenwith diabetes. Womens Health (Lond). 2009 Nov;5(6):701-7.
2 Sozen I, AriciA. Hyperinsulinism and itsinteractionwithhyperandrogenism in polycysticovarysyndrome. ObstetGynecolSurv. 2000 May;55(5):321-8.
3 DunaifA, Segal KR, Futterweit W, Dobrjansky A. Profoundperipheralinsulinresistance, independent of obesity, in polycysticovarysyndrome. Diabetes. 1989 Sep;38(9):1165-74.
4 Marshall JC, DunaifA. Shouldallwomenwith PCOS be treatedforinsulinresistance? Fertil Steril. 2012 Jan;97(1):18-22.
5 Stepto NK, Cassar S, Joham AE, et al. Womenwithpolycysticovarysyndromehaveintrinsicinsulinresistanceoneuglycaemic-hyperinsulaemicclamp. HumReprod. 2013 Mar;28(3):777-84.
6 Niu Z, Lin N, Gu R, Sun Y, Feng Y. Associationsbetweeninsulinresistance, free fattyacids, and oocytequality in polycysticovarysyndrome during in vitro fertilization. J ClinEndocrinolMetab. 2014 Nov;99(11):E2269-76.
7 Mansour R, El-Faissal Y, KamelA, et al. Increasedinsulinresistance in men withunexplainedinfertility. ReprodBiomed Online. 2017 Nov;35(5):571-575.
8 Condorelli RA, LaVignera S, Mongioì LM, et al. Diabetes Mellitus and Infertility: DifferentPathophysiologicalEffects in Type 1 and Type 2 onSpermFunction. Front Endocrinol (Lausanne). 2018 May 25;9:268.
9 Colberg SR, Sigal RJ, Fernhall B, et al. Exercise and type 2 diabetes: the American College of SportsMedicine and the American Diabetes Association: jointpositionstatement. Diabetes Care. 2010 Dec;33(12):e147-67.
10 Weickert MO. Nutritionalmodulation of insulinresistance. Scientifica (Cairo). 2012;2012:424780.
Tudnivalók, érdekességek a termékben található hatóanyagokról, a legújabb vizsgálatok és tudományos eredmények tükrében.*
Króm: A króm olyan fontos nyomelem, mely az inzulin által elősegíti a cukormolekuláknak a véráramból a sejtekbe való eljuttatását, ahol a cukor energiává alakul át. A szervezetbe jutott króm így hozzájárul a normál vércukorszint fenntartásához. Kutatások megállapították, hogy a króm csökkentheti az inzulinrezisztenciát, jótékony hatással lehet a vércukorkontrollra 2-es típusú cukorbetegség esetén és segíthet csökkenteni a 2-es típusú cukorbetegség kockázatát.1-3 Mindezen célokra a GlükoVitálban is megtalálható forma, a króm-pikolinát a legalkalmasabb.4
Fahéj: A fahéj nem csak fűszerként népszerű, közismert arról is, hogy hozzájárul a normál vércukorszint fenntartásához. Hogyan képes ezt elérni? Először is, kimutatták, hogy a fahéj csökkenti az étkezés után a véráramba jutó glükóz mennyiségét, ugyanis lassítja a szénhidrátok lebomlását.5 Másodszor, a fahéjban található egy vegyület, ami inzulinszerű hatással bír a sejtekre, így nagymértékben javítja azok cukorfelvételét.6 Számos, embereken végzett kutatás igazolta a fahéj vércukorszintre gyakorolt erejét, ezek alapján az éhgyomri vércukorszintet 10-29%-kal képes csökkenteni.7-9 Inulin: Az inulin egy vízben oldódó növényi rost. A vízben oldódó rostokról köztudott, hogy emésztés során felszívják és megtartják a vizet, így zselészerű anyagot képeznek a gyomorban és a bélben, lassítják az emésztést, aminek következtében képesek stabilizálni a vércukorszintet. Az inulin több tanulmány szerint is javíthatja a vércukorkontrollt diabéteszes és prediabéteszes állapotokban.10-13
D-vitamin: Mindenki tudja, hogy a D-vitamin hozzájárul az egészséges csontozat fenntartásához, illetve az immunrendszer normál működéséhez. Az elmúlt 10-15 év kutatásai azonban teljesen új megvilágításba helyezték a D-vitamint; többek között felfedezték, hogy a D-vitamin hiány akár 5-szörösére emelheti a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának kockázatát!14 Az alacsony D-vitamin szintet összefüggésbe hozták a PCOS tüneteinek súlyosbodásával, a termékenységi problémákkal, a magasabb vércukorszinttel prediabétesz és 2-es típusú diabétesz esetén is.15-18
Folsav: A folsav, vagyis a B9-vitamin elengedhetetlen az egészséges élethez: pl. hozzájárul az immunrendszer normál működéséhez, segít csökkenteni a fáradtság és kimerültség érzését. Az utóbbi évek vizsgálatai alapján a folsav homocisztein-csökkentő hatása révén segítheti a vércukorkontrollt a 2-es típusú cukorbetegségben szenvedők körében.19
Biotin: A biotin részt vesz a makrotápanyagok normál anyagcseréjében, kedvező hatással van a cukoranyagcserére, növeli a sejtek inzulinérzékenységét. Több tanulmány is hasznosnak találta a biotin és krómium-pikolinát kombinációját a cukorbetegség kiegészítő kezelésében, mivel együttesen segíthetnek a vércukorszint stabilizálásában.20-22
Magnézium: A magnézium az emberi szervezet számára nélkülözhetetlen nyomelem, csaknem 300 enzim működését szabályozza. Többek között hozzájárul az idegrendszer megfelelő működéséhez, a fáradtság és a kifáradás csökkentéséhez, a normál izomműködéshez. Kutatásokból kiderült, hogy magnéziumpótlással csökkenthető a 2-es típusú cukorbetegség kockázata, és a magnéziumpótlás hasznos a betegség kiegészítő kezelésében is, ugyanis segíthet javítani a sejtek inzulinérzékenységét.23 Görögszéna kivonat: A görögszéna egy gyógynövény, amit Ázsiában széles körben használnak fűszerként, valamint a cukorbetegség tradicionális kezelésére. Egy 2014-es elemző tanulmány az addig elvégzett klinikai vizsgálatok alapján hatásosnak találta a görögszénát a cukorbetegek vércukorkontrolljában.24 2017-ben egy újabb tanulmány erősítette meg a görögszéna antidiabetikus hatását.25
Szegfűszeg kivonat: A szegfűszeg egy antioxidánsokban gazdag fűszernövény, ami az egészségre jótékony hatással bírhat. Tradicionális gyógynövényként használják cukorbetegség esetén is. Hatékonyságát egyelőre állatkísérlet segítségével sikerült igazolni, melyben szignifikánsan csökkentette a vércukor szintjét.26
Máriatövis kivonat: Kutatók felfedezték, hogy a máriatövisben található egy vegyület, amely egyes cukorbetegség kezelésére használt gyógyszerekhez hasonló hatást fejthet ki. Ez a természetes vegyület javíthatja az inzulinérzékenységet és csökkentheti a vércukrot.27 Egy 2016-ban közzétett szisztematikus áttekintő tanulmány szerint a rendszeresen máriatövist szedő embereknél az éhgyomri vércukorszint és a vércukorkontrollt mérő HbA1c-szint egyaránt jelentősen csökkent.28
Aloe vera kivonat: Az aloe vera alkalmazása a gyógyászatban évezredekre nyúlik vissza. Tradicionális gyógymódként szerte a világban használják cukorbetegségre, például Latin Amerikában vagy az Arab-félszigeten.29 Az eddigi tudományos vizsgálatok biztatóakezen a téren: egy 2016-os szisztematikus áttekintés és meta-analízis szerint az aloe vera jótékony hatással lehet a vércukorkontrollra prediabétesz és 2-es típusú diabétesz esetén.30 Az aloe vera képes lehet a sejtek inzulinérzékenységét fokozni, ami a vércukor- és inzulinszint, az inzulinrezisztencia, a testsúly, illetve testzsír csökkenéséhez vezet.31
Keserűfű kivonat: Az ártéri japánkeserűfű gyökér (Polygonumcuspidatum) antioxidáns tulajdonságának köszönhetően hozzájárulhat a szabad gyökökkel szembeni védelemhez,32 a benne található rezveratrol segíthet a szív- és érrendszer egészséges működésében. A keserűfűt széles körben használják antidiabetikus hatású gyógynövényként a tradicionális kínai gyógyászatban.33
Olajfalevél kivonat: Az olajfalevél kivonat nagyon ígéretes szernek tűnik, ugyanis több mechanizmus révén is segíthet a vércukorszint csökkentésében. Egyrészt lelassíthatja a keményítők egyszerű cukrokká történő átalakulását, ezen cukrok belekből történő felszívódását, illetve növeli a szövetek glükóz felvételét a vérből.34-35 Másrészt antioxidáns tulajdonságai révén megóvhat a glikáció (glükóz és fehérjék összekapcsolódása) során képződő szabad gyökök káros hatásától.36-37 Embereken végzett kutatások szerint az olajfalevél kivonat jelentősen javíthatja az inzulinérzékenységet túlsúlyos emberekben,38 illetve csökkentheti a hosszú távú vércukorszintet 2-es típusú cukorbetegségben szenvedők esetében.39
* Kijelentjük, hogy a termékeinkben található hatóanyagokról szóló írásaink kizárólag ismeretterjesztő és tájékoztató célokat szolgálnak. Az általunk közzétett információk nem minősülnek hatásállításoknak, sem orvosi tanácsnak, illetve nem pótolják az orvosi kivizsgálást és kezelést. A hatóanyagokat a legújabb, releváns, lektorált tudományos szakirodalmi adatok alapján mutatjuk be, általános érvényűen, nem termékspecifikusan. Szakértőink törekednek arra, hogy átfogó képet nyújtsanak a rendelkezésre álló klinikai vizsgálatokról és azok eredményeiről mindazoknak, akik erre fogékonyak és ismereteiket bővíteni szeretnék.
1 Hua Y, Clark S, Ren J, Sreejayan N. Molecularmechanisms of chromium in alleviatinginsulinresistance. J NutrBiochem. 2012 Apr;23(4):313-9.
2 Paiva AN, Lima JG, Medeiros AC, et al. Beneficialeffects oforalchromiumpicolinatesupplementationonglycemiccontrol in patientswithtype 2 diabetes: A randomizedclinicalstudy. J Trace Elem MedBiol. 2015 Oct;32:66-72.
3 McIver DJ, Grizales AM, Brownstein JS, Goldfine AB. Risk of Type 2 Diabetes IsLower in US AdultsTakingChromium-ContainingSupplements. J Nutr. 2015 Dec;145(12):2675-82.
4 A scientificreview: therole of chromium in insulinresistance. Diabetes Educ. 2004;Suppl:2-14.
5 Adisakwattana S, Lerdsuwankij O, Poputtachai U, et al. Inhibitoryactivity of cinnamonbark species and theircombinationeffectwithacarboseagainstintestinal α-glucosidase and pancreatic α-amylase. Plant Foods HumNutr. 2011 Jun;66(2):143-8.
6 Jarvill-Taylor KJ, Anderson RA, Graves DJ. A hydroxychalconederivedfromcinnamonfunctionsas a mimeticforinsulin in 3T3-L1 adipocytes. J Am Coll Nutr. 2001 Aug;20(4):327-36.
7 Kirkham S, Akilen R, Sharma S, TsiamiA. The potential of cinnamontoreducebloodglucoselevels in patientswithtype 2 diabetes and insulinresistance. Diabetes ObesMetab. 2009 Dec;11(12):1100-13.
8 Pham AQ, Kourlas H, Pham DQ. Cinnamonsupplementation in patientswithtype 2 diabetes mellitus. Pharmacotherapy. 2007 Apr;27(4):595-9.
9 Mang B, Wolters M, Schmitt B, et al. Effects of a cinnamonextractonplasmaglucose, HbA, and serumlipids in diabetes mellitus type 2. Eur J ClinInvest. 2006 May;36(5):340-4.
10 Guess ND, DornhorstA, Oliver N, et al. A randomizedcontrolledtrial: theeffect of inulinonweight management and ectopicfat in subjectswithprediabetes. NutrMetab (Lond). 2015 Oct 24;12:36.
11 Dehghan P, PourghassemGargari B, Asgharijafarabadi M. Effects of high performance inulinsupplementationonglycemic status and lipidprofile in womenwithtype 2 diabetes: a randomized, placebo-controlledclinicaltrial. Health PromotPerspect. 2013 Jun 30;3(1):55-63.
12 Guess ND, DornhorstA, Oliver N, Frost GS. A RandomisedCrossoverTrial: The Effect of InulinonGlucoseHomeostasis in Subtypes of Prediabetes. AnnNutrMetab. 2016;68(1):26-34.
13 PourghassemGargari B, Dehghan P, AliasgharzadehA, AsghariJafar-Abadi M. Effects of high performance inulinsupplementationonglycemiccontrol and antioxidant status in womenwithtype 2 diabetes. Diabetes Metab J. 2013 Apr;37(2):140-8.
14 Park SK, Garland CF, Gorham ED, et al. Plasma 25-hydroxyvitamin D concentration and risk of type 2 diabetes and pre-diabetes: 12-year cohortstudy. PLoSOne. 2018 Apr 19;13(4):e0193070.
15 Trummer C, Pilz S, Schwetz V, et al. Vitamin D, PCOS and androgens in men: a systematicreview. EndocrConnect. 2018 Mar;7(3):R95-R113.
16 KirubhakaranKanakaraju, RangabashyamSeetharamanRanganathan, Shankar R. Correlation of vitamin D3 levels and thebloodsugarparametersamongthepatientswithtype 2 diabetes mellitus. International Journal of ContemporaryMedicalResearch 2017;4(4):844-847.
17 Bhatt SP, MisraA, Gulati S, et al. Lower vitamin D levelsareassociatedwithhigherbloodglucoselevels in AsianIndianwomenwith pre-diabetes: a population-basedcross-sectionalstudy in North India. BMJ Open Diabetes Research and Care 2018;6:e000501.
18 Mirhosseini N, Vatanparast H, Mazidi M, Kimball SM. Vitamin D Supplementation, GlycemicControl, and InsulinResistance in Prediabetics: A Meta-Analysis. J EndocrSoc. 2018 May 25;2(7):687-709.
19 Sudchada P, Saokaew S, Sridetch S, et al. Effect of folicacidsupplementationonplasmatotalhomocysteinelevels and glycemiccontrol in patientswithtype 2 diabetes: a systematicreview and meta-analysis. Diabetes Res ClinPract. 2012 Oct;98(1):151-8.
20 Singer GM, Geohas J. The effect of chromiumpicolinate and biotinsupplementationonglycemiccontrol in poorlycontrolledpatientswithtype 2 diabetes mellitus: a placebo-controlled, double-blinded, randomizedtrial. Diabetes TechnolTher. 2006 Dec;8(6):636-43.
21 Albarracin CA, Fuqua BC, Evans JL, Goldfine ID. Chromiumpicolinate and biotincombinationimprovesglucosemetabolism in treated, uncontrolledoverweighttoobesepatientswithtype 2 diabetes. Diabetes Metab Res Rev. 2008 Jan-Feb;24(1):41-51.
22 Juturu V, RuelleA, et al. Improvedglycemiccontrolafter diabetes education and chromiumpicolinate/biotinsupplementation in type 2 diabetes: Resultsfrompatientsexperience pilot program. TraceElementsElectrolytes. 2006;2:66-72.
23 Barbagallo M, Dominguez LJ. Magnesium and type 2 diabetes. World J Diabetes. 2015 Aug 25;6(10):1152-7.
24 Neelakantan N, Narayanan M, de Souza RJ, van Dam RM. Effect of fenugreek (Trigonellafoenum-graecum L.) intakeonglycemia: a meta-analysis of clinicaltrials. Nutr J. 2014 Jan 18;13:7.
25 MooventhanA, Nivethitha L. A NarrativeReviewonEvidence-basedAntidiabeticEffect of Fenugreek (TrigonellaFoenum-Graecum). Int J Nutr Pharmacol NeurolDis [serial online] 2017 [cited 2018 Sep 10];7:84-7. Availablefrom: http://www.ijnpnd.com/text.asp?2017/7/4/84/217554
26 Adefegha SA, Oboh G, Adefegha OM, et al. Antihyperglycemic, hypolipidemic, hepatoprotective and antioxidativeeffects of dietaryclove (Szyzgiumaromaticum) budpowder in a high-fatdiet/streptozotocin-induced diabetes ratmodel. J SciFoodAgric. 2014 Oct;94(13):2726-37.
27 Kazazis CE, Evangelopoulos AA, KollasA, Vallianou NG. The therapeuticpotential of milkthistle in diabetes. Rev Diabet Stud. 2014 Summer;11(2):167-74.
28 Voroneanu L, Nistor I, Dumea R, et al. Silymarin in Type 2 Diabetes Mellitus: A SystematicReview and Meta-Analysis of RandomizedControlledTrials. J Diabetes Res. 2016;2016:5147468.
29 Foster M., Hunter D., Samman S. Evaluation of thenutritional and metaboliceffects of Aloe vera. In: Benzie I.F.F., Wachtel-Galor S., editors. HerbalMedicine: Biomolecular and ClinicalAspects. 2nd ed. CRC; BocaRaton: 2011.
30 Suksomboon N, Poolsup N, Punthanitisarn S. Effect of Aloe vera onglycaemiccontrol in prediabetesand type 2 diabetes: a systematicreview and meta-analysis. J ClinPharmTher. 2016 Apr;41(2):180-8.
31 Radha MH, Laxmipriya NP. Evaluation of biologicalproperties and clinicaleffectiveness of Aloe vera: A systematicreview. J TraditComplementMed. 2014Dec 23;5(1):21-6.
32 Hsu CY, Chan YP, Chang J. Antioxidant activity of extractfromPolygonumcuspidatum. Biol Res. 2007;40(1):13-21.
33 Zhang H, Li C, Kwok ST, et al. A Review of thePharmacologicalEffects of theDriedRoot of Polygonumcuspidatum (Hu Zhang) and ItsConstituents. EvidBasedComplementAlternatMed. 2013;2013:208349.
34 Wainstein J, Ganz T, Boaz M, et al. Oliveleafextractas a hypoglycemicagent in both human diabeticsubjects and in rats. J MedFood. 2012 Jul;15(7):605-10.
35 GonzalezM, ZarzueloA, Gamez MJ, Utrilla MP, Jimenez J, Osuna I. Hypoglycemicactivity of oliveleaf. PlantaMed. 1992 Dec;58(6):513-5.
36 Al-Azzawie HF, Alhamdani MS. Hypoglycemic and antioxidanteffect of oleuropein in alloxan-diabetic rabbits. Life Sci. 2006 Feb 16;78(12):1371-7.
37 Jemai H, El FekiA, Sayadi S. Antidiabetic and antioxidanteffects of hydroxytyrosol and oleuropeinfromoliveleaves in alloxan-diabeticrats. J AgricFoodChem. 2009 Oct 14;57(19):8798-804.
38 de Bock M, Derraik JG, Brennan CM, et al. Olive (Oleaeuropaea L.) leafpolyphenolsimproveinsulinsensitivity in middle-agedoverweight men: a randomized, placebo-controlled, crossovertrial. PLoSOne. 2013;8(3):e57622.
39 Wainstein J, Ganz T, Boaz M, et al. Oliveleafextractas a hypoglycemicagent in both human diabeticsubjects and in rats. J MedFood. 2012 Jul;15(7):605-10.
Napi 1 kapszula étkezés előtt, bő folyadékkal. Nyelési nehézség esetén a kapszulát húzza szét, a tartalmát keverje natúr joghurtba és úgy fogyassza el. Termék szedésével kapcsolatos figyelmeztetés: terhes, illetve szoptató nőknek szedése nem javasolt.
Hatóanyag A napi adag tartalmaz (1 kapszula) NRV%* D3-vitamin 50 µg 1000% Folsav 30 µg 15% Biotin 10 µg 20% Magnézium 57 mg 15% Króm 40 µg 100% Inulin (90%) 200 mg - Görögszéna kivonat (Trigonella foenum-graecum L. mag, 50 % szaponin) 180 mg - Fahéj kivonat (Cinnamonum cassia kéreg, 10% polifenol) 90 mg - Szegfűszeg kivonat (4:1) (Syzygium aromaticum virágrügy) 40 mg - Máriatövis kivonat (Silybum marianum mag, 40% silymarin) 5 mg - Aloe vera kivonat (10:1) (Aloe vera levél) 5 mg - Keserűfű kivonat (Polygonum cuspidatum gyökér, 50% resveratrol) 4,74 mg - Olajfalevél kivonat (Olea europaea levél 20% oleuropein) 4 mg -
*=NRV%: Napi beviteli referencia érték százaléka (felnőttek esetén) -=NRV%: Nincs napi beviteli referencia érték.
Összetevők:
inulin, görögszéna kivonat (Trigonellafoenum-graecum L. mag), növényi kapszula, magnézium-oxid, fahéj kivonat (Cinnamonumcassia kéreg), szegfű kivonat (Syzygiumaromaticum virágrügy), emulgeálószer (mikrokristályos cellulóz), D-vitamin, csomósodást gátlók (zsírsavak magnéziumsói, szilícium-dioxid), máriatövis kivonat (Silybummarianum mag), aloe vera kivonat (Aloe vera levél), keserűfű kivonat (Polygonumcuspidatum gyökér), olajfalevél kivonat (Oleaeuropaea levél), króm-pikolinát, folsav, biotin
A babalesz.hu oldalon található termékek minden esetben a vonatkozó jogszabályoknak megfelelő készítmények, melyek élettani hatással rendelkeznek, de nem minősülnek a 2005. évi XCV. Tv szerint gyógyszernek, betegség gyógyítására, megelőzésére nem alkalmazhatóak és nem alkalmasak. Az emberi szervezetre gyakorolt kedvező hatás szintén nem azonosítható a gyógyhatással. Minden esetben figyelmesen olvassa el a termék csomagolásán lévő, illetve a termékhez mellékelt tájékoztatót! Az étrend-kiegészítők nem gyógyszerek, nem rendelkeznek gyógyhatással, nem alkalmasak betegségek kezelésére, sem megelőzésére. Az étrend-kiegészítő szedése nem helyettesíti a vegyes étrendet és az egészséges életmódot. Használatuk nem helyettesíti a gyógykezelést, illetve a szakszerű orvosi ellátást. Az ajánlott napi mennyiséget ne lépje túl. A termékek kisgyermekektől elzárva tartandóak. Az oldalon szereplő információk nem a babalesz.hu állításai, hanem EFSA (Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság) által elfogadott, és az egyes termékekben felhasznált összetevőkről a tudományos, lektorált (peer reviewed) szakirodalomban elérhető, általánosan elfogadott tudományos megállapítások, mérési eredmények, illetve egészségre vonatkozó állítások.